A vándor mancsok éppen felderítő körútjukról térek vissza, amikor a szeméttelephez érve (ami a banda búvóhelye volt) egy ismeretlen kutyát pillantottak meg. Merész, a banda vezére csapattársaival a nyomában az idegenhez lépet.
-Hogy hívnak, és mit keresel itt?- förmedt az idegenre. Bátor ijedten nézett a nagy, erős kutyára.
-A nevem Bátor. – dadogta. – Én csak… élelem után kutattam. Nem tudtam, hogy ez a terület már foglalt.
-Pedig az! És ez magánlaksértés. Úgyhogy… - vicsorogta, de mielőtt rátámadhatott volna szegény Bátorra egy szelíd hang közbeszólt.
-Ugyan már Merész. Hisz ez csak egy szegény, árva kutya, aki élelem után kutatott. – lépett elő a sorból Kristály. Kedves mosollyal az arcán az idegenhez fordult.– Hogyan kerültél ide? Csak nem téged is kiraktak?
Bátor hírtelen egy szót sem tudott kinyögni, hisz megbabonázta őt a gyönyörű hölgy látványa. Pár másodperc múlva feleszmélt az ámulatból, majd a nőstény elé lépett.
-Valójában én már az utcán születtem meg, de kiskoromban elszakadtam az édesanyámtól… azóta kóborlok az utcákon… már sok városban megfordultam.
Kristály csillogó tekintettel hallgatta Bátort történetét,majd megértő pillantást vetett rá.
-Értem…- mondta komoly hangvétellel.
-Nos... ha vége a mesedélutánnak, akkor ideje lenne továbbállni…- vágott közbe Merész, miközben szúrós tekintetét Bátorra szegezte. Bátor lehajtotta a fejét és már indulni készült, mikor Kristály az útját állta.
-Várj…- mondta Bátornak, majd merész felé fordult. - Ugyan Merész. Had maradjon velünk..- kérlelte a vezért.
-Szó sem lehet róla!- mondta ridegen Merész.
-Kérlek... emlékezz vissza,amikor te jártad egyedül az utcákat és nem volt senki, aki segítsen…- kérlelte tovább Kristály.
-Akkor sem… én is meg tudtam oldani a problémáimat... neki is menni fog-mondta kissé dühösen a vezér.
-Kérlek Merész…- mondta Kristály, miközben kérlelően nézett a hímre. – Most nézz rá… mit árthat?- tette hozzá.
Merész megcsóválta a fejét. Egyszerűen nem tudott ellent mondani a gyönyörű kutyalánynak.
-Hát legyen… de csak abban az esetben, ha jól viselkedik- mondta Merész szigorúan. Kristály örömében megpuszilta Merészt, amitől a hím majd elolvadt.
-Köszönöm! Mindig is tudtam, hogy arany szíved van – mondta csillogó szemmel Kristály. Merész a szemeit forgatta.
-Tévedsz- azzal Bátor felé fordult. – Üdv a Vándor mancsok között. Én Merész vagyok a vezér – mondta büszkén miközben kihúzta magát. – Ez a kislány itt Kristály. A többiek pedig Benga, Zseni, Kira, Vagány, Léna, Náncsi és Bohóc. – bökött a többi falkatagra.
-Örvendek- mondta félénken Bátor. Végig nézett a különös bandán majd újra a gyönyörű Kristály kezdte figyelni.Merész megköszörülte a torkát.
-Induljunk. – parancsolta. A csapat Merész nyomában elindult a raktár felé.
*************
Már későre járt mikor a banda a raktárhoz ért. Egyesével bekúsztak a kis lyukon, ami az épület oldalán húzódott. Bátor ámulva nézett körbe.
-Ti itt laktok? – kérdezte félénken Kristálytól. A kutyalány bólintott miközben leheveredett egy pokrócra.
-Igen. Már évek óta ez a…- ebben a pillanatban Merész beleharapott Bátor lábába. A hím fájdalmasan felvonyított.
-Hagyd őt békén- vicsorogta a vezér és hatalmas agyarait kivillantotta. Bátor ijedten hátrálni kezdett.
-Fejezd be Merész! Mi csak beszélgettünk – lépett közéjük Kristály. A bandatagok érdeklődve figyelték a fejleményeket.
-Te csak ne beszélgess ezzel a senkiházival – morogta Merész.
-Te csak ne mondd meg nekem, hogy kivel szabad beszélgetnem és kivel nem! – csattant fel Kristály.
-De igen is megmondom! – üvöltötte Merész.
-Nem vagyok a tulajdonod!– azzal Kristály hátat fordított a vezérnek majd sietve elhagyta a raktárépületet. Merész körbe pillantott a társaságon.
-Talán valami nem tetszik? – kérdezte vicsorogva. A bandatagok összerezzentek.
-Á… nem semmi… minden a legnagyobb rendben főnök – mondta félénken Kira. Merész vetett egy gonosz pillantást Bátorra majd leheveredett a kedvenc helyére.
Bátor szomorúan lefeküdt a földre. Nem értette, hogy min húzta fel magát ennyire a vezér. Egyszer csak egy hölgy szólította meg.
-Helló. A nevem Náncsi – mondta rekedt hangon. Bátor felemelte a fejét majd kedvesen rámosolygott.
-Szia. Én Bátor vagyok.
-Hallottam a veszekedést…a főnök nagyon berágott rád.
-Igen… de nem tudom, hogy miért. Kristállyal csak két szót váltottunk.
-Igen… de én úgy hallottam, hogy a főnök meg szeretné kaparintani magának Kristályt…- csicseregte. – És a minap azt mondta az egyik ismerősöm…- ekkor egy nagytestű kutya tolta arrébb.
-Náncsi! Ne zaklasd már a hülyeségeiddel szegény kutyát. –Náncsi sértődötten megfordult majd visszavonult a helyére. – Ne is foglalkozz vele. Pletykás vénasszony – mondta kedvesen a hím. – A nevem Vagány. Ő pedig a húgom Léna – bökött a fejével a mellette álló szép kutyalányra.
-Helló – köszönt barátságosan a lány. Bátor mosolyogva nézett egyikről a másikra.
-Örvendek. A nevem Bátor – mondta egy mosollyal.
-Nagyon fáj a lábad? – kérdezte együtt érző hangon Léna.
-Nem vészes - mondta egy mosollyal. – Csak szegény Kristályt sajnálom. Nagyon feldúlt volt mikor elment. A végén még valami baja esik.
-Nyugi nem fog semmi baja esni. Keményfából faragták. - mondta nyugtató hangon Léna.
-De akkor is… utána kéne menni… nem tudjátok hova mehetett? – Léna és Vagány összenéztek.
-A parkba- mondta sóhajtva Léna. – Mindig odamegy, ha egyedül szeretne lenni. – Bátor szeme felcsillant. – Ha akarod, megmutathatom, hol van.
-Köszönöm. – mondta hálásan a hím. Léna intett a fejével, hogy kövesse.Csöndben haladtak egymás mellett. Koromsötét volt az utcák kongtak az ürességtől. Hűvös őszi szél fújt, a falevelek táncot jártak a szélben. A park nem volt messze, hamar odaértek.
-Hátul a pataknál szokott lenni- mondta Léna miközben megállt. – De én most megyek vissza. Ugye visszatalálsz? – Bátor bólintott majd izgatottan körbenézett hátha megpillantja valahol Kristályt.
-Akkor, szia – a lány megfordult majd épp indulni készült, amikor Bátor utána szólt.
-Köszönöm. Nagyon hálás vagyok – Léna kedvesen rámosolygott majd eltűnt a sötétben.
AJÁNLOM AZ OLDALT
