A vadászgörényt nagyon sokáig használták a kártékony rágcsálók féken tartására, még mielőtt i. sz. 4. században meghonosították volna Európában a házi macskát. Arisztotelész már az i. e. 4. században írt arról, hogy a vadon élő görényket viszonylag könnyen meg lehet szelídíteni. Az első írásos emlék a háziasított görényekről az i. e. 1. századból maradt ránk. Ettől kezdve egész Európában elterjedt a vadászgörény, és nagyon hasznos segítőtársa lett a gazdájának: patkányra és nyúlra vadásztak vele.

Vérsomjas ősök :A vadon élő görények korábban a gazdák hírhedt ellenségei számítottak, ugyanis időnként hatalmas károkat okoztak a baromfiállományban. Ha egy görény bejut egy kacsa vagy egy tyúkolba, ott rettenetes vérfürdőt rendez. Ezért sokáig azt tartották a görényekről, hogy áldozatuk véréből élnek, és a vámpírokhoz hasonlították őket.

Fürge vadász : A lakott területek, de különösen a nagyobb gabonatárolók mindig is vonzották a rágcsálókat. És ahol elszaporodtak a patkányok, ott rövidesen a görények is megjelentek. Régebben, amikor még nem voltak hatékony, mesterséges módszerek a rágcsálók elleni védekezésben, a vadászgörényeket nagyon hasznos állatnak tartották. Olyan helyeken, ahol nem lehet lőfegyverrel vadászni vagy a patkány vegyszeres írtására nincs lehetőség, még ma is használnak vadászgörényeket.